Gyurcsány Ferenc nem kíván új pártot alapítani, de a jelenleginél erősebb és egységesebb ellenzéket szeretne, amelyben a Magyar Szocialista Párt kulcsszerepet játszik. A volt kormányfő erről Kismaroson beszélt csütörtök délután, amikor az MSZP Pest megyei egyes számú választókörzetének tagsága vendégül látta. A rendezvény alatt egy mintegy 25 főből álló csoport - köztük jobbikosok - demonstrált a politikus ellen.
A beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón Gyurcsány elmondta: „nem új pártot kell alapítani (...) hanem annyi változást kell előidézni, hogy az átalakulásokkal létrejövő párt egy megújult, újként ható pártként állhasson a választók elé.” Saját szerepét illetően úgy fogalmazott: „ezért dolgozom”.